Hummusz világnap: az étvágy villamosával ünnepel a FANAN Hummus
Magyarország egyik vezető hummuszgyártójaként látványos reklámkampányt indítottunk Budapesten, mert szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának a hummusz világnapját ünneplő ínyencek táborához.
Hummusz világnap szerte a világban
Bő tíz éve, hogy május 13-át kikiáltották a hummusz nemzetközi világnapjának. A közösségi kezdeményezés azonnal népszerű lett az interneten, elsősorban az olyan közel-keleti és nyugati országokban, ahol a hummusz fogyasztása eleve a hétköznapok része. Kiderült azóta, hogy a hummusz világnapja remek alkalom felhívni a világ figyelmét a friss csicseriborsóból és szintén tápláló szezámpasztából készült, ízlés szerint fűszerezhető finomság fogyasztásának előnyeire. Ezen a napon különösen menő dolognak számít hummuszkrémet enni, zöldséggel, friss pitával, pirítóssal vagy kiflivel mártogatni, kolbászok és sültek mellé mártogatósként felszolgálni.
Világnapi mártogatás egész évben a FANAN Hummusszal!
A hummusz nem kifejezetten magányos étel, mint a margarin vagy a májkrém, fogyasztása családi és baráti esemény szerte a világon. Üljetek körbe egy tálkát és mártogassatok belőle közösen, miközben átbeszélitek az élet dolgait – ennyire könnyű és laktató az egész! A közösségépítő falatozás összehozza az embereket, erősíti a családot és jobbkedvűvé teszi a munkahelyeket. Ennyi derűt bűn lenne elhallgatni, éppen ezért osztjuk meg veletek a termékeinkről és a hummusz világnapjáról szóló kommunikációnkat szerte Budapesten! A FANAN, mint Magyarország egyik legnagyobb hummusz- és krémsaláta-gyártója elkötelezett és lelkes támogatója a hazai hummusz világnap megerősödésének!
Az étvágy villamosa bemutatja!
A nagykörúton közlekedő „étvágy villamosa” külső felületein egy gusztusos FANAN Hummus-összeállítást láthattok. A válogatott csemegecsapat, melyben hat ízünk indul a kegyeitekért, hazavihető a vezető áruházak hűtőpolcairól. Az étvágy villamosa a 4-es 6-os vonalán közlekedik egész hónapban.

A hummusz világnappal kapcsolatban többet is megtudhattok, ha figyelitek a budapesti rádiók (Sláger FM, Spirit FM) műsorát, illetve gyártóbázisunk lokális városi csatornáját, a Lakihegy Rádiót. Ha még nem ismernéd a FANAN Hummus ízeit, most megkóstolhatod natúr csicseriborsó krémünket, ha május 12-én az Egészségkonyha csapatától rendelsz ebédet és a megjelölt menükből választasz.
Csatlakozz a FANAN ínyenceihez és mártogassunk együtt a hummusz világnapján – aztán egész éven át!
Keresd a FANAN hummuszkrémeket a vezető élelmiszerláncok polcain!